Egészséges otthon-Gerendaházak name='description'/> Egészséges otthon-Gerendaházak: május 2010

2010. május 15., szombat

Pénzügyekről, hitelekről














Kényes téma, rengeteg buktatóval, ezért komoly odafigyelést igényel.
Sajnos leginkább azok számára akik külső forrást is be kell vonjanak a finanszírozásba.
Szeretnénk egy kis segítséget nyújtani azoknak, akik gerendaház építésén gondolkodnak, de kérdéseik vannak a pénzügyi részleteket illetően.
Ha Önnek a házépítés teljes összege a bankszámláján készenlétben áll, akkor sem lesz haszontalan tisztában lenni a fizetési ütemezéssel hiszen még az építési szerződés
megkötése előtt nyilván egyértelműen látni szeretné mikor, mennyit kell fizetnie, és ezért cserébe mikor, mit kap pontosan.

Alépítmény elkészítése
Ez alatt az alapozást, ill. pince, építését értjük.
Gerendaházak esetében ezt a munkát általában más vállalkozó végzi, de ha be is épül a fővállalkozó feladatkörébe, akkor is külön szerződésben rögzülnek a feltételei.
Tekintettel arra, hogy időben 3-8 hetet kalkulálhatunk az alépítmény elkészítésére, hasznos, ha ennek a kivitelezési költségét külön kezeli a felépítmény költségétől. Érdemes úgy számolni, hogy a felépítményért minimum 3-4 részletben kell majd kifizetnie.

Felépítmény elkészítése
Az egyes részszámlák itt változó ritmusban követik egymást.
Alapvetően három nagyobb szakaszt különböztetünk meg:
1.szerződéskötés, háza elemeinek megrendelése
2.a ház kiszállítása, felépítése,
3.a végső műszaki átadás.
Természetesen ezen belül egyedi megállapodás születhet a kivitelező és a megrendelő között a különböző rész-munkafázisokhoz igazodva.

Hitelek


A témakör nagyon szerteágazó, teljes feldolgozása szinte lehetetlen.
Külön szolgáltatási ágazat jött létre a pénzügyi tanácsadás területén.
Hiteltanácsadók, brókerek, közvetítők százai - egyéni vállalkozóktól kezdve a részvénytársaságokig - igyekeznek ügyfeleiket meggyőzni a jobbnál jobb konstrukciókról. A kínálat tehát óriási, érdemes alaposan tájékozódni.
Fontos dolog, hogy ne tévessze meg az éppen kedvező, aktuális akciós ajánlat!
Mivel rendszerint hosszútávra kötelezi el magát, így a kezdeti költségekre, rövidtávra vonatkozó kedvezmények helyett a futamidő egészére érvényes hitelkondíciók, garanciák nyomjanak erősebben a latban döntésénél.
Már a Vállalkozói Szerződés megkötése előtt érdemes begyűjteni néhány banktól a szükséges információkat a finanszírozással kapcsolatban. Ehhez elég egy árajánlat a Vállalkozótól, a saját erő meghatározása, és még néhány igazolás, amire a bank igényt tart (keresetigazolás, stb.)
Fentiek már elegendőek egy előzetes hitelbírálathoz, ami persze még nem végleges döntés a bank részéről (sőt! erről papírt sem adnak), de Önnek mindenképp értékes információ. Egy pozitív előbírálat jó kiindulópont lehet a ház megrendeléséhez.
A végleges, hivatalos hitelkérelem csak a jogerős építési engedély birtokában nyújtható be a kiválasztott hitelintézethez.

Milyen megoldások kínálkoznak ez a területen?

Két nagy csoporttal lehet manapság találkozni:
építési hitelekkel és szabad felhasználású hitelekkel.
Az építési hitelek fő előnye, hogy kedvezőbbek a kamatok, így forintban is megéri felvenni. Külön előny, ha aktuálisan állami támogatás is párosul a hitelhez.
Nagy hátránya viszont, hogy sokkal szigorúbb a kifizetés ütemezése, amely nem feltétlenül időzíthető pontosan a gerendaházak kivitelezésének gyors fizetési ütemtervéhez, ill. a szakaszos folyósítás további költségvonzattal jár. Akár 20-30ezer forintot is felszámolhat a bank az egyes készültségek átvételekor. Ha a bank hajlandó a kivitelezőt is bevonva háromoldalú szerződést kötni, akkor ez a probléma kiküszöbölhető.
A szabad felhasználású hitelek jelenleg döntően deviza alapúak, ezek összes előnyével és hátrányával, amelyekről gazdag publikáció olvasható mind a digitális, mind a nyomtatott sajtóban. A legjellemzőbb sajátosság, hogy jelenleg ez a hitelfajta ütemezhető legrugalmasabban, hiszen egy összegben rendelkezésre áll a folyósítás után.

Fordulhat közvetlenül a bankokhoz, felkereshet közvetítőket, ill. érdemes még meghallgatnia - amennyiben van ilyen - a kivitelezője ajánlatát.
Általában mindegyikre igaz, hogy plusz költséget nem jelentenek Önnek.
Ha van ideje és képes egyedül is a kondíciók kielemzésére, mindenképpen megéri körbejárni a bankokat. Ha kevésbé tájékozott ezen a területen, esetleg ideje is szűkebben van, akkor a közvetítő(k) igénybevétele jó megoldás, hiszen a jobbak elég naprakészek, és képesek Ön elé teríteni a személyes igényeihez, lehetőségeihez leginkább illeszkedő hitelajánlatot.
Amennyiben a kivitelezőnek van saját ajánlata, ami alatt egy általa bejáratott, kitapasztalt banki kapcsolatot/közvetítőt értünk, nyugodtan kipróbálhatja. A bevált megoldások tapasztalat szerint sokkal olajozottabban és rugalmasabban működnek. Ráadásul ebben az esetben a kivitelezőnek is érdeke, hogy Ön kedvező hitelajánlatot kapjon, higgye el, mindent meg fognak tenni azért, hogy a lehető leggyorsabban, a megfelelő hitelt kaphassa.
Ennek pedig az a következménye, hogy Ön különösebb utánajárás nélkül is jól jár, később pedig zökkenő mentesen fog haladni a házépítés.

A fentebb részletezett szempontokon túl az alábbiak betartása kiemelt fontosságú:
Minden szereplőnek elemi érdeke a közös megelégedettség, ezért elsődleges
a hitel folyósításának pontos ütemezése.
Jó tehát ha ez a szempont az elsők között szerepel, erre igyekezzen a legnagyobb garanciákat begyűjteni.
Nyilvánvaló szempontokra most részletesen nem térünk ki. Ilyenek például
a teljes hiteldíj mutató (THM),
a szükséges önrész megléte, amelyhez szorosan kapcsolódik
a bank által nyújtható maximális hitelösszeg,
a számlákkal kötelezően igazolt költségszint,
a hitel esetleges kiváltása, vagy egyösszegű visszafizetése, ill. ennek feltételei..stb.

Felhívjuk figyelmét viszont olyan részletekre, amelyek közvetlen befolyással lehetnek a kivitelezés menetére. Ha ütemezve folyósít a bank, akkor a következőkre ügyeljen különösen:
-Hány %-os készültségi szint után folyósít a bank?
-Mi tartozik pontosan a bank értelmezésében az adott készültségi szintbe?
-Be kell-e építeni az anyagot, vagy elegendő-e számlával igazolni a megvásárlását?
-Mennyit számít fel a bank az egyes kiszállások alkalmával?
-Az adott készültség bejelentése után mennyi időn belül jön ki a bank képviselője, mennyi időn belül nyilatkozik, ill. folyósít a bank (egész pontosan mikor lehet rendelkezni az összeg felett)?

Egyéb szempontok:
A hitelbírálat kiinduló pontja, hogy minden beadványt hiánytalanul kitöltött, a szükséges mellékleteket csatolta és azt a bank átvette Öntől. Olykor egy-egy igazolás több utánajárást is eredményezhet, kalkuláljon ezzel is. (Pl. biztosítás kötése.)
A földhivatalokban a tulajdoni lap igénylése már 4-5000 Ft, és csak frisset fogad el a bank. Nem érdemes túl korán beszerezni.

Lehetőleg csak akkora hitelt vegyen fel, amekkorára feltétlenül szüksége van.